Évközi 27. vasárnap

29439co_400
Márton Áron: A házasság-két személy közössége
Az emberiség életfolyamatát a házasság és a család tartja fenn és táplálja. Nemcsak azáltal, hogy itt (a családon belül) születik az új nemzedék, hanem azáltal is, hogy itt fakadnak a termékeny új tehetségek, erők, remények. Ha ez a forrás elapad vagy megzavarodik, elapad a megújhodás reménye és lehetősége is.

Emberként létezni annyit jelent, mint más emberrel együtt létezni. Az ember sajátos létmódja (egy) másik ember társaságára utalja. Ha nem találkozik ezzel a társsal, élete csonka, szegényes marad. Az emberi együttélésnek egészen sajátos megvalósulása a férfi és nő életközössége. Az a lény, akit embernek mondunk, a férfiban és a nőben együtt valósul meg. A férfi és nő külön-külön az embernek csak egyik képét képviseli. Különböznek egymástól, de egymásnak vannak rendelve. Ez a különbség és egymásnak rendeltség hajtja őket egymáshoz. S csupán ez a hatalmas hajtóerő viheti csak végbe, hogy az ifjú és a lány, akik egymásról azelőtt nem is tudtak, más-más családból származnak, különböző életkörülmények közül jönnek, a legnagyobb örömmel adjanak egymásnak kezet, és sorsukat összekapcsolva, együtt vállalják a kifürkészhetetlen és bizonytalan jövőt.

Isten alkotta a férfit és a nőt úgy, hogy keressék egymást, s testileg-lelkileg a legteljesebb módon egyesüljenek a felelősségteljes szeretetben. Átadják magukat egymásnak, feltárják egymás előtt személyiségük titkát, éspedig a legteljesebb mértékben, amennyire a földi életben egyáltalán lehetséges. A házasságban két emberi személy, a férfi és a nő bevonja egymást kölcsönösen a saját életébe. És ezt a kölcsönös megnyílást és önátadást nem lehet többé visszavonni. Akik ilyen kapcsolatban vannak egymással, azok örökre összetartoznak.

A házasság tehát két személy legbensőségesebb és legbizalmasabb közössége. A házasságban két emberi személy, a férfi és a nő, egymást kölcsönösen bevonják a saját életükbe, és ezek örökre összetartoznak, vagyis a keresztények házassága felbonthatatlan, az oltártól a sírig tart. A házastársak személyiségük egész tartalmával, felelősséggel és méltósággal kötik le magukat egymásnak. Aki nem szeret, az a másikat csak tárgyként, dologként akarja bírni, használni és kihasználni, anélkül, hogy a maga részéről felelősséget vállalna viszonzásul. Az igazi szeretet tiszteli a másikat, mint önjogú személyt, mint önjogú és önértékű, vele egyenrangú lényt. Nemcsak kapni akar, hanem adni is, nemcsak bírni, hanem szolgálni is. Nem csak a testét szereti, hanem a lelkét és egész személyiségét. Az ilyen szeretet az egyik személy lelkének a legmélyéből fakad, és a másik lelkének legmélyéig hatol, s egymás iránti szeretetüket áthatja az egymás iránti tisztelet és felelősség. Az ilyen lekötelezettség pedig örökre szól. Amint az igazi szeretetnek is csak egy szava van: örökre.




Aki csak teheti jöjjön népviseletbe!


A vasárnapi szentmisében 11.00 órakor, különösen is imádkozunk az erdélyiekért.