Egy keresztény-zsidó konferencián, 2016-ban, az ICCJ akkori elnöke, Philip Cunningham megemlítette, hogy egyházközségében a zsidó ünnepeket mindig jó alkalomnak tekinti arra, hogy közbenjáró imát mondjon a helyi zsidó közösségért. Ez nem a zsidók megtéréséről szól, hanem a zsidó ünnepek és élet megismeréséről. Ez inspirált engem, hogy a bécsi koordinációs bizottság többi tagjával együttműködve, keresztények és zsidók, hívek könyörgéseit és magyarázatokat fogalmazzunk meg, amelyek futótűzként terjedtek a Facebookon. Hánukával kezdtünk, abban az évében éppen egy időpontra esett karácsonnyal mint ahogy idén is. Majd folytatódott Sávuót-tal míg majdnem az összes ünnepre könyörgést írtunk. Így ma több osztrák és német katolikus és evangélikus közösségben a vasárnapi szentmise/istentiszteleten elhangzanak ezek a közbenjáró imádságok.
“Testvérek vagyunk nem ellenségek” talán ez is lehet a mottója ezen könyörgéseknek.
Bécsi mintára dr. Róna Tamás főrabbi és Simon Ferenc esperes magyarul is elkészítette ezeket a könyörgéseket és bevezető gondolatokat. Reméljük, hogy minél többen használják ezeket.
Ros hásáná
Ros hásánát a Talmud az ítélkezés napjának (jom hádin) nevezi, és így ír róla: "Roshásánákor minden élőlény elvonul I.ten előtt..." (Ros hásáná 16a). A hagyomány szerint ilyenkor három könyv van nyitva az Ö.való előtt. Az első könyvbe az igazak kerülnek; a másodikba a gonoszok; míg a harmadik könyvbe a közepesek. Az igazak ítélete és pecsételése: jó/élet. A gonoszok ítélete és pecsételése: rossz/halál. A közepesek ítélete és pecsételése: ...nos, őfelőlük még nem határoz az Ö.való, ők még haladékot kapnak egy ideig, hogy javítsák meg tetteiket, billentsék a képzeletbeli mérleget a jó/élet irányába.
A Ros hásáná másik elnevezése: a harsogás napja (jom töruá), mert: "A hetedik hónap első napja legyen nektek szombati nyugalom, emlékeztető kürtharsogással..." (M.III. XXIII,24). A kürtharsogás, a sófár fújása és hangjának hallgatása tehát Tóra-i utasítás.
"Miért használnak kosszarvat a fújáshoz? " -kérdezi a Talmud. "Az Ö.való, ugyanis ezt mondá: „Fújjatok előttem kosszarvat, hogy Izsák megkötözésére (ákédát Jichák -M.I. XXII,13) emlékezzem, s akkor ezt úgy fogom nektek számítani, mintha ti áldoztátok volna föl magatokat érettem" -olvashatjuk a Talmudban (Ros hásáná 16a).
A vallási törvény (háláhá) szerint minimum harminc sófárhangot kell hallani, de szokás száz hangot hallgatni, mely három különböző jelzésből, hangból tevődik össze. Az első egy alulról felfelé megszólaló egyenes hosszú hang a tökiá (e hang bizonyos sorozat végén a tökiá gdolá, mely hosszabban szól). Ez szolgált az ókorban a nép összehívására, de a szombatot, valamint az ünnepek kezdetét és végét is e hanggal jelezték. Ezt követi az alulról felfelé háromszor hangzó szaggatott, rövid hangokból álló hangsor a sövárim. Az ókorban e jelzés a halálozást jelezte és a temetésre hívott, az elhunytra emlékeztetett. A harmadik jelzés kilenc, vagy hét rövid, megtörő, éles staccatókból álló hang, a töruá, melyek a biztatást jelezték a harc, a csata közben. A három különböző jelzés, hang, hangsor, egyenlő hosszúságú ideig szól. A sófár, melyből jönnek eme hangok, rendszerint egy kos szarvából készül, melynek hajlott, megtekert formája is az ünnepnap mondandójára, hangulatára emlékeztet, miszerint meg kell hajolni az Ö.való akarata előtt.
A Ros hásáná következő elnevezése: az eltakarás napja (jom hákeszen), ugyanis mindig egybeesik az újhold napjával, a hetedik (tisri) hónap újholdjával (niszánhónaptól számítva!). Az újhold (ros hodes) napjának ünnepi jellege van, a hetedik hónapnak szintén (e hónapban találjuk a legtöbb ünnepet), így a hetedik hónap újhold napja rendkívüli jelentőséget kapott.
Nevezik Ros hásánát még az emlékezés napjának (jom házikáron) is, mert az Ö.valóminden egyes emberről megemlékezik e napon és ítélkezik további sorsa fölött.
Jom hárát olám, a világ születésének napja elnevezés is ismeretes, mert a világ teremtése, mely elul 25-én vette kezdetét és hét napig tartott, e napon fejeződött be az ember megalkotásával és az első szombattal a Talmud tanúsága szerint(Ros hásáná10b).
Hosszú nap (jom ároh) néven is szokás említeni (hasonlóan jom kipur napjához), hiszen az ünnep két napig tart Izraelben és a diaszpórában is.
A Talmud szerint (Ros hásáná 10b) ekkor fogant az "ősanyák" közül: Szárá/Sára ésRáhel; valamint e napon szabadult ki József egyiptomi börtönéből.
A második Szentély felépítése előtt, a babilóniai fogságból való visszatérés után e naptól kezdték el bemutatni az égőáldozatot (Ezrá III,6).
A zsidó újév kezdetén, Rosh ha-Shana ünnepén arra kérünk Téged, Mindenható/Jóságos Urunk, hogy áldd meg a város zsidóságát.
Legyen az 5783-as év jó és édes.
Emlékezz meg mindannyiunkról, hogy éljünk, és írj be minket (a jó életért) az Élet Könyvébe, könyörögjünk az Úrhoz.
Jom Kipur
Tisri hónap első tíz napját a Bűnbánat Tíz Napjának nevezi a zsidó hagyomány. Ezt a tíz napot Ros Hásáná és Jom Kipur foglalja keretbe. Ros Hásánákor az Ö.valómegnyitja az "élet könyvét" és Jom Kipurkor pecsétet tesz rá. A közbülső napokon alkalom nyílik bűneink, be nem tartott ígéreteink megvallására, a megbántottak kiengesztelésére, hogy "tiszta lappal" induljon életünk következő ciklusa.
Jom Kipurt a héber naptár Tisri hónapjának (7. hónap) 10. napján, a világi naptár szerint szeptemberben, vagy október elején ünnepeljük. Ez a zsidóság legszentebb ünnepe.
Az első ünnepre akkor került sor, amikor Mózes visszatért második sinai útjáról a másodszor is megkapott kőtáblákkal, rajtuk a Tízparancsolattal. Az elsőket Mózes, összetörte, amikor visszatérve a hegyről látta, hogy Izrael fiai, egy aranyborjút imádnak az Ö.való helyett, aki kimenekítette őket Egyiptomból.
Mózes eredményesen érvelt népe érdekében az Ö.való előtt és így Elul hónap elsején indulhatott fel ismét a hegyre, hogy immár másodszor is megkapja a táblákat. A hátrahagyott nép böjtölt reggeltől estig.
Mózes elhagyta a hegyet az újra megkapott táblákkal Tisri tizedikén, és leérkezve igazi megbánást látott a nép körében és kijelentette, az Ö.való megbocsátott nekik. Továbbá ez a nap -Tisri 10-e - minden következő generáció számára a vezeklés napja legyen. Jom Kipur jelentése: Engesztelő Nap.
Jom Kippur, az engesztelés napja körül, arra kérünk Téged, Isten, hogy fogadd el kegyesen népedet, Izraelt, aki visszatér Hozzád.
Fordulj hozzánk is szelídséggel és szeretettel, hallgasd meg kéréseinket, és pecsételd meg bejegyzésünket az élet könyvébe.
Szukot
Szukot ünnepe kilenc napig tart. Az elnevezés a történelmi múltat idézi, amikor őseink az Egyiptomból való kivonulás után, a 40 éves pusztai vándorlás alatt sátorban (héberül: szukká) laktak, s erkölcsi világukat a természetes környezet határozta meg. Itt szerezték meg a nomád élet maradandó élményét.
Az ünnep mezőgazdasági hátterére utal a tórai név: Hág háászif, a betakarítás ünnepe. Mózes V. könyve a Zmán szimcháténu kifejezést használja, magyar fordítása: örömünk ünnepe. A hagyományos zsidó irodalomban amikor a héber hág (ünnep) szó szerepel, az mindig Szukot-ra vonatkozik. Az első két nap főünnep. A 3-7. nap félünnep, szabad dolgozni. (A 7. nap: Hosáná Rábbá.) A 8. nap: Smini Áceret, azaz záróünnep. A 9. nap: Szimhát Torá, a Tóra örömünnepe.
Az ünnep első hét napján a sátor szinte második otthonunk, ott imádkozunk, s ha lehet, ott is étkezünk. Mindenesetre, az ünnepet köszöntő kiddust (bor-áldást) és a bárhesz(kalács) megszelését ott végezzük el. A sátor hangulata nem véletlenül magával ragadja a gyerekeket. Hajdan, nem is olyan régen, Budapest egy részén szinte minden ház udvarán és az erkélyeken látni lehetett ősszel sátrat. A zsidók "versenyre" keltek egymással, ki épített közülük szebb ünnepi hajlékot. Amint a sófárnak és az imakönyvnek, úgy a sátornak is szépnek kell lenni. E gondolat ölt testet, amikor a szépség iránti vágyat hangsúlyozzuk itt, az ideiglenes lakóhelyen. Gyertyatartókban ég az ünnepi láng, a falakat áhítatot ébresztő képek, gyermekrajzok, zsinagógai takarók díszítik. Jó, ha a legkisebbeket kérjük fel a sátor "berendezésére". A sátortetőre gyümölcsöket szokás akasztani. Kicsi a sátor, mégis sokan, szinte mindenki belefér.
Világegyetem Ura, amikor őseink átkeltek a Sínai-sivatagon (mielőtt Izrael földjére léptek volna), a dicsőség csodálatos felhői körülvették és elborították őket, megvédve őket a sivatag minden veszélyétől és kellemetlenségétől.
Azóta néped emlékezik jóságodra és megerősíti a gondviselésedbe vetett bizalmát azzal, hogy Szukkotünnepén sátrakban lakik.
Légy Te az ő védelmük és pajzsuk.
Hánuká
Hánuká – azaz az fény ünnepe (hág háurim) - napjaiban egy történelmi eseményről, eseményekről emlékezünk meg. A történet még ante 332-ben veszi kezdetét, mikor Nagy Sándor /Macedóniai Alexandrosz legyőzte a perzsákat és átvette az uralmat a térségben, ezzel egy új korszak köszöntött be, melyet hellenizmusnak nevezünk. Nagy Sándor halála után (ante 323) hadvezérei egymás között felosztották a birodalmat. Júda az egyiptomi székhelyű Ptolemaioszok uralma alá került, egészen ante 198-ig. Ez időszak alatt a zsidók teljes vallási szabadságot élveztek, "mindössze" a rájuk kirótt adót kellett megfizetniük. Ante 198-ban a szíriai Szeleukidák elhódították Júdát a Ptolemaioszoktól és megerősödött a görög kultúra befolyása, de a törvények a Tóra törvényei maradtak továbbra is. Igazi változást csak IV. Antiokhosz Epiphanész trónra lépése hozott, aki felismerte, hogy ha az általa egyedül üdvözítőnek vélt hellenista szellemet akarja elterjeszteni, akkor a zsidó vallás lényegét, a Tóra törvényeinek betartását kell megakadályoznia.
Megtiltotta a körülmetélést, a szombat megtartását, a Tóra tanulását, ő nevezte ki a főpapot (kohén hágádol), bálványt állíttatott fel a jeruzsálemi Szentélyben, valamint helyi oltárokon kellett a népnek bemutatni az áldozatokat, amely a zsidók szemében bálványimádásnak minősült. Ante 167-ben, egy kisvárosban, Modiinban felkelés kezdődött, az úgynevezett makabeus-felkelés, melyet a Hasmoneus családból származó Mátitjáhu robbantott ki, aki megtagadta a bálványimádást és lerombolta az oltárt. Kezdetben öt fiával és kevés számú szimpatizánssal folytatta a partizánharcot, de halála után fia, Júda Mákábi vezetésével egyre erősödtek a felkelők és ante 164-ben az ország nagy részéből kiűzték a szír-görög hadakat, visszaállították a Tóra törvényeit, majd kiszlév hónap huszonötödikén megtisztították a jeruzsálemi Szentélyt és újból felavatták (hánukát hábájit) azt az Ö.való szolgálatára.
Imádkozzunk a zsidókért.
Ezekben a napokban meggyújtják hanuka ünnep gyertyalángjait, hogy emlékezzenek a makkabeusok győzedelmes, felszabadító harcára, a jeruzsálemi templom újraszentelésére és mindazokra a csodákra, amelyeket az Örökkévaló az Ő népének, Izraelnek tett.
Kérjük Őt, hogy továbbra is tartsa kezét védelmezően felettük.
Sávuot
A diaszpórában sziván hónap hatodikán és hetedikén (Izraelben csak hatodikán) ünnepeljük sávuot ünnepét, mely szó magyarul heteket jelent.
A Tóra ezt írja: „Hét hetet számolj magadnak; attól fogva, hogy kezdenek sarlót vinni az álló gabonába, kezd el számlálni a hét hetet. És tartsd meg a hetek ünnepét az Ö.valónak..." (M.V. XVI,9-10).
Az ünnep ezen elnevezése mezőgazdasági vonatkozásokra utal, mely az árpa aratásával kezdődött és a búza aratásával ért véget. E napok az omerszámlálás napjai.
A sávuot szó azonban jelenthet esküket is, mert két eskü is kötődik e naphoz: Egyiket a zsidó nép tette a kinyilatkoztatást hallván: "Megtartjuk és meghallgatjuk" (M.II. XXIV,7). A másik esküt maga az Ö.való: "És ti lesztek számomra a papok birodalma és megszentelt nép!" (M.II. XIX,6).
A sávuot egy másik elnevezése: a zsengék ünnepe (hág hábikurim), ugyanis a Tóra írja: „A zsengék napján is, midőn bemutattok új lisztáldozatot az Ö.valónak, heteitek ünnepén..." (M.IV. XXVIII,26). E napon, a jeruzsálemi Szentély fennállásának idejében, a Tóra által Izrael földjének gazdagságát jelző hét féle gyümölcs / termés: búza, árpa, szőlő, füge, gránátalma, olajbogyó és datolya elsejét (amit először láttak meg) pompás felvonulás keretében a Szentélybe vitték, ahol a papoknak és a földdel nem rendelkezőknek adták (Misna, Bikurim III). A zsengék ünnepén mutatták be a Szentélyben az új kenyeret is, hálát adva az Ö.valónak; a kenyérért, az életért (M.III. XXIII,27).
Sávuotot nevezik még az aratás ünnepének (hág hákácir) is, mert: „Három ízben szentelj nékem ünnepet... És ünnepét az aratásnak..." (M.II. XXIII,14-16). A búza aratása fejeződik be ekkor Izraelben és ezt kísérte az új kenyerek bemutatása.
Az ünnepet a Talmud egyszerűen csak gyülekezésnek, zárásnak (áceret) nevezi, mivel ezen ünnep lezárja peszáh napjait az egyiptomi kivonulás ünnepét - melynek végső célja a Tóra adása volt.
Egy nép pusztán a szabadság adományával még nem nép, kellenek szabályok, törvények is, ahogyan a Talmud is írja: „A Szináji kinyilatkoztatás napja éppolyjelentős, mint a teremtés napja; mert az erkölcsi törvény létesülése nélkül az anyagi világ teremtése tökéletlen, sőt értelmetlen lenne" (Sábát 88a).
Az ünnep egy másik elnevezése: a Tóraadás ideje (zmán mátán Toráténu). Bölcseink hagyománya szerint ekkor kapta a zsidóság az írott Tant (Tóra) és a Szóbeli Tant (Talmud) az Ö.valótól, mely meghatározta és jelenleg is meghatározza a zsidó nép sorsát. Akkor és ott azonban csak a Tóra átadása történt meg, mert az elfogadás, az elsajátítás - az év minden napján - azóta is folyamatos.
Sávuot szokásai, hagyományai is a Tóra, a Tóra adásának körülményei, tanításai körül forognak. Mielőtt beköszönt az ünnep, szokás némely közösségben az éjjelt "javítással" (tikun), azaz virrasztással és tanulással tölteni, mert a hagyomány szerint a nép aludt a kinyilatkoztatás előtti éjjelen, nem értette meg a nap jelentőségét. Azóta e sajnálatos tényen próbálunk "javítani".
Imádkozzunk a zsidókért. Ezekben a napokban ünneplik a "Hetek ünnepét", ilyenkor hálásan emlékeznek a Tóra Sínai-hegyi átvételére.
Ez az "aratás ünnepe", az "a zsengék ünnepe", az "ünnepélyes gyülekezés" a te igédben való öröm, amely lehetővé teszi az életet.
Tartsd meg választott népedben ezt az örömöt a Te Igéd felett.