A „mindig nyitott ajtók vallása” avagy Beszélgetés a 25 éve pappá szentelt Simon Ferenccel

simon_ferenc_foto_kiemelt-960x540
Magyarország, Eger, kanyargós, szűk Servita utca. Éden panzió, autófesték szaküzlet, jobbra lakóházak. Bőrzakó, bakancs, zsebemben notesz és toll, ha tizenkilenc éves diákként éppen eszembe jutna a világról valami frappáns, de a leginkább arra gondolok, hogy milyen jó zenekar is a Kispál és a Borz. 25 évvel ezelőtt így baktattam ifjonti vidámsággal a török kiűzetése után a 18. században egy mecsetből és egy, a „hitetlenek” által épített iskola köveiből emeltetett barokk kori Servita templom felé a végtelennek tűnő utcán. Az Ausztriából Magyarországra érkező Szervita rend templomának oldalában, egy kis fülkében mindig ott volt az a bizonyos Szűz Mária szobor, alatta a felirat, amely a déli órában a templomhoz közeledve, nap, mint nap elmondatta velem azt a bizonyos mondatot: „Bárki légy ki erre mégy, mondd szívedből: Üdvözlégy!”
Ausztria, csendes, nyugodt vasárnap délelőtt, 2. kerület, széles bécsi utca, Am-Tabor. 25 évvel később. A bőrzakó már szertefoszlott, az újabb bakancs még pihen, a notesz és a toll továbbra is a farzsebben, de most azért, hogy a reggeli órákban megfogalmazott kérdéseimmel megszólítsam azt az embert, aki a katolikus vallás tanaira felesküdve, negyedszázaddal ezelőtt lépett be papként első alkalommal az utca végén egyre csak közeledő Am-Tabor plébánia szélesre tárt kapuján. „Bárki légy ki erre mégy, mondd szívedből: Üdvözlégy!” – mondogatom magamban, amikor gyalogszerrel megérkezek Simon Ferenc plébános úr templomához, ahol a hagyományoknak megfelelően, hamarosan, 11 órakor kezdetét veszi a vasárnapi magyar Szent mise.

Tovább olvasom…