A kapucinusoknak kellett magyarul prédikálni...
A bécsi magyar katolikus pasztorációról/lelkigondozásról

A római korban Vindobona, Ostarichi lakóinak, a későbbi osztrákoknak Wien, nekünk, magyaroknak a honfoglalás óta Bécs. Az osztrák főváros magyar vonatkozásai egyidősek a magyarok európai történelmével.
A város első temploma a keletről nyugatra tartó árucsere-forgalmat lebonyolító magyar kereskedői negyed, az Ungarn-Vorstadt - magyar előváros - közelében épült. Ezt a területet megközelíteni az Ungar-Tor-on – Magyar-kapun - át lehetett.
Egyes feltételezések szerint az első, fából készült templomot Szent István király építtette, védőszentje, Szent István vértanú tiszteletére, az itt letelepült vagy átutazó magyarok lelkipásztori ellátására. Bár okmány nem bizonyítja ezt a feltételezést, mégsem tűnik lehetetlennek, hiszen tudjuk, hogy Szent István zarándokházak létesítésével gondoskodott a Rómába, Ravennába, Jeruzsálembe és Konstantinápolyba utazó vagy ott élő magyarokról.
Magyarország és Bécs egyházi kapcsolatai a középkorba nyúlnak vissza. Az 1469-ben alapított bécsi püspökséget fennállásának első évtizedeiben magyar püspökök kormányozták sajátjuk mellett. De Sinelli Imre (1622 Komárom – 1685 Bécs), gr. Kollonits Károly (1631 Komárom – 1707 Bécs) és gr. Christof Anton Migazzi (1714 Trient – 1803 Bécs) Magyarországon és Bécsben is töltöttek be püspöki ill. érseki tisztségeket.
Az első török ostrom idején lerombolt Bécs-Margareten-i templomot Oláh Miklós (1493 Nagyszeben – 1568 Nagyszombat ) esztergomi érsek építtette újjá. (Emléktábla: Bécs 5., Margaretenpl. 3)
A Bécs második török ostroma idején megsérült Mariahilf-i plébániatemplomot gr., (1687 után herceg) Esterházy I. Pál (1635 – 1713) építtette újjá 1686-1689 közt, majd 1711-1715 és 1721-1726 közt kiépíttette.
A bécsi magyar lelkipásztorkodás története visszamegy az 1522-es évre. Ekkorról írott bizonyíték van egy bécsi magyar lelkész jelenlétéről és tevékenységéről, akit saját püspöke tartott fenn egy Szombathelyhez közeli egyházi birtok javadalmából.
Pázmány Péter bíboros, eszergomi érsek 1623-ban alapította a róla elnevezett, napjainkban is működő kispap-szemináriumát, a Collegium Pazmaneumot, a magyar klérus bécsi kiképzőhelyét.
Gróf Kollonits Zsigmonnd bíboros (1677 Bécs – 1751 Bécs) 1700-tól esztergomi kanonok, 1709-tὄl váci püspök 1716-ban lett bécsi hercegpüspök, majd 1723-ban, Bécs érsekséggé emelése után az első bécsi hercegérsek. 1722-ben létrehozott egy alapítványt az itt élő magyarok lelkigondozására, amelyet Mária Terézia 1772-ben megerősített.
Az elsὄ „hivatalos“ bécsi magyar lelkész egy jezsuita volt, majd a pozsonyi kapucinusok, végül a Neuer Markt-i kapucinusok vették át a szolgálatot. Abban az időben a magyar lelkésznek kb. 8-9000 magyar hívőt kellett ellátnia. A bécsi kapucinus kolostorban mindig kellett magyar lelkésznek tartózkodni, aki a Máltai Lovagrend templomában a Kärtner Strasse-n a szentmisét tartotta, magyarul prédikált, magyar énekeket énekelt a hívekkel, és minden évben megrendezte a magyar Szent István-ünnepet.
Az I. világháború után az alapítvány megszünt, így a Pázmáneum előljárói saját kezdeményezésükre mutatták be a magyar szentmiséket a Singer Strasse-n levő Deutschordenskirche-ben 1926-ig, később a trinitáriusok templomában a Mexiko-Platz-on, mivel akkoriban azon a környéken élt a bécsi magyarok zöme, ott kötöttek ki a magyar hajók.
Új állandó bécsi magyar lelkészi hivatal betöltéséről csak 1935-ben született megegyezés a magyar egyházzal. Ennek értelmében a lelkészt a magyar külügyminisztérium fizette, lakást és irodát a Collegium Hungaricum (Palais Trautson, Museumsstraße 7) épületében biztosítottak számára. Az 1926-ban alapított, ma is fennálló Magyar Iskolaegyesület (Ungarische Schulverein) által vezetett hétvégi magyar iskolában a lelkész végezte a magyar hitoktatást. A szentmiséket újra a máltaiak templomában tartották, mint a monarchia idején. Az első lelkész Pfeiffer János volt, aki 1939-ben visszatért Magyarországra egyetemi tanárnak. Helyét dr. Szekér Jenő foglalta el egészen 1958-ig.
Az 1918-ban alapított Szt. István Egylet a bécsi magyarok szociális és karitatív problémáinak megoldásával foglalkozott. A rendszerváltás óta részint a Szt. István bál bevételeiből, részint felajánlásokból ösztöndíjalapot működtet a kárpátmedencei magyar kisebbségek középiskolásai számára. Az Egylet kurátora 2012-ig a mindenkori bécsi magyar lelkész volt.
A II. világháborút követὄ magyarországi politikai változások végett a lelkész állami támogatása megszűnt, és a Collegium Hungaricumot is el kellett hagynia. Megélhetését “mellékfoglalkozásokkal” tudta csak biztosítani.
Mivel úgy a máltaiak temploma, mint az egész belváros nemzetközi zónaként négyhatalmi – tehát szovjet - ellenὄrzés alá is esett 1945-1955 közt, így a szentmiséket ebben az időben a Mariahilferstrasse-i Stiftskirche-ben tartották.
Az 1956-os forradalom leverése után a mintegy 180.000 Ausztriába érkező menekült új feladatok elé állította a bécsi magyar lelkigondozást is.
Az ekkor még apostoli adminsztratúraként működő későbbi kismartoni püspökség vezetője, László István püspök mint apostoli vizitátor lett a menekült papok ordináriusa.
László püspök, a bécsi főegyházmegye és a menekültlelkigondozói tevékenység koordinálásával dr. Demel Ivánt, Mindszenty bíboros régi titkárát, a bécsi Karitász munkatársát bízta meg.
Demel főlelkészen kívül magyar „bécsi lágerlelkészek” voltak: p.dr. Radnai Tibor OFMCap, ft. dr. Sas József, ft. Asztalos János, az elhíresült pócspetri koncepciós per áldozata, és p. Rába Lukács OSPE.
Az Osztrák Lelkigondozói Szolgálat keretében létrehozták a Magyar Segély referatúrát. Eleinte itt dolgozott p. Török Jenő SchP is.
1957-től a magyar egyetemi lelkészség, a schwechati Schloß Alt-Kettenhof menekült diáktáborban működött p. Végváry Vazul OFM vezetésével. Kivándorlása után, 1958-tól helyét Lakos Endre vette át, aki létrehozta az „exul familia“-t. Ennek székhelye 1960-1961-ig a Maria Treu Platz-i piarista rendházban (a jelenlegi Piaristenkeller fölötti) két helység volt, majd a Szt. István Egylet támogatásával megnyílt a Döblergasse-i Szt. István Otthon. Ez eleinte diákszálló is volt, 8 diák számára. A diákmiséket az orsolyák Annagasse-i rendházában (ma: Haus der Musik) tartották. Az „exul familia“ 1965-1966-ra egyrészt a diákok megcsappant száma, másrészt vezetője megrokkanása miatt megszünt. A helységet a lelkészség lelkigondozói, kulturális és társadalmi célra használta a következő néhány évben.
Az „exul familia“ szellemi utódja a Katolikus Magyar Értelmiségi Mozgalom volt, melyet a 70-es évektől Sólyomváry Ilona vezetett. Egyesületként 2003-ban lett bejegyezve, azóta Szemerédi Tibor a vezetője.
A munkásfiatalok lelkésze Schermann Rudolf volt, ők Gruber plébános jóvoltából a breitenfeldi plébánián jöhettek össze.
A menekültek többségének kivándorlása után (kb. 15 ezren maradtak Ausztriában) Bécsben újra normalizálódott a magyar lelkigondozás is.
Demel Iván főlelkész 1959-ben dr. p. Radnai Tibort OFMCap jelölte ki bécsi magyar lelkésznek, mely tisztséget 25 évig látta el. A Neue Markt-i kapucinus rendházban lakott. A lelkészség kiadásainak fedezését átvette a bécsi érsekség, így ez a kérdés a háborút követő zavaros idὄk után végre biztos alapokra került.
Radnay atya irodája a Stephansplatz-i dómkáptalan-lakás egy részében volt, melyet msgr. Demel Iván bocsátott a lelkészség rendelkezésre. Demel atya halála után, 1984-ben költözött a lelkészi iroda a Döblergasse-i Szt. István Otthonba.
p. Radnai szervezte meg az egyháztanácsot. A rendezett egyházközségi élet felépítésében segítségére voltak olyan magyar papok, akik főfeladatként más területen dolgoztak, de Bécsben éltek.
Msgr. Valentini Géza, 1973-tól szombatonként rendszeresen előesti szentmisét mondott a Pazmaneum kápolnájában. Ezeket visszavonulása óta a Pazmaneum egymást követő rektorai folytatták.
Szollár Lajos SDB látta el a traiskircheni menekülttábor lelkigondozását a 80-as évek végéig.
Felújították a trinitáriusoknál tartott rendszeres szentmiséket is, melyeket dr. Giannone Egon prelátus, a Pazmaneum vicerektora, ill. későbbi rektora tartott visszavonulásáig, 1987-ig.
A rendszeres magyar istentiszteletek a Kärtner Strasse-n levő Máltai Lovagok templomában voltak 1961-ig. Azóta újra a Deutschordenskirche a magyar szentmisék színhelye.
1956-ot követően több magyar, vagy részben magyar egyházi intézmény működött Bécsben rövidebb-hosszabb ideig:
A Caritas Internationalis bécsi csoportja, melyet ft. Paulay Károly vezetett, ruha- és gyógyszerküldeményekkel próbált segíteni a vasfüggöny mögöttieken. Eleinte a Hernalser Haupstrasse-ban volt a székhelye, majd egyesült az Ostpriesterhilfe nevü szervezettel Europäisches Hilfsfond néven. Ennek vezetője és egyben a magyar osztály főnöke Valentini Géza prelátus volt. Ez az intézmény a Pazmaneumban működött, és a német és osztrák püspökkari konferenciák a keleteurópai egyházak támogatására hozták létre, templom renoválásokhoz és nagyobb egyházi beruházásokra folyósított segélyt a kelet-európai egyházaknak.
Az Opus Mistici Corporis Kiadót és nyomdát a piarista Török Jenő hozta létre azzal a céllal, hogy a magyarországi hívőket ellássa vallásos irodalommal. Az első kiadványokat cellájában, a piaristák Wiedner Hauptstrasse-i rendházában nyomtatta, majd 1960-61-től a Rainergasseban bérelt helységet. Segítőtársai itt Tunyoghy Csapó Gábor és Kiss György voltak. Később az OMC is áttelepült a Pazmaneumba. Török Jenő halála után a nyomda vezését Kozma György SJ vette át.
A Mérleg c. folyóiratot kezdetben Bécsben szerkesztették, mivel a felelős szerkesztőnek akkoriban osztrák állampolgárnak kellett lennie, egy frissen diplomázott elektromérnök, Bálint-Palkó László adta a nevét hozzá.
A lelkészséget és a többi intézményeket munkájukban hathatósan segítette a Jézus Szíve Társaság (Néplányok) idemenekült tagjai is: Wenisch Gabriella, Újváry Júlianna, Padányi Erzsébet, Muth Mária, és még többen.
A legtovább a Morel Gyula SJ, illetve késὄbb András Imre SJ vezette, 1958-ban alapított Egyházszociológiai Intézet működött, mely többek közt magyarországi turisták bevonásával egyházszociológiai felméréseket is készített. Jogutódja ma Ausztriai Magyar Kutató Intézet (AMKI) néven működik.
Az egyházközség vezetését 1986-ban ft. Hegyi György (1930–2005) vette át. A menekülttáborok lelkipásztori munkájában – miután Szollár atya nyugalomba vonult – több éven át segítségére volt ft. Bolla Jenő.
Hegyi atya 2005-ben bekövetkezett váratlan halála után Schönborn bíboros, bécsi érsek Simon Ferenc esperest nevezte ki bécsi magyar lelkésznek, és Valentiny Géza utódaként ausztriai magyar fὄlelkésznek..
Jelenleg nyolc-kilencezer magyar tartozik a bécsi magyar egyházközséghez, azaz a Bécsi Főegyházmegye Magyar Közösségéhez, s különböző - családi, ifjúsági - csoportokra tagolódva élik az egyházközségi életet. Az Am Tabor plébánia ad 2008 óta helyet a különböző magyar csoportoknak. Vasárnapi szentmisére hagyományosan a Német Lovagrend templomában (védὄszentje Árpádházi Szent Erzsébet, ill. Thüringiai Szent Erzsébet) gyűlnek össze, nagyobb ünnepekkor kétszázötven körüli számban. A kereszteléseket, esketéseket, bérmálásokat az egyházközségi iroda szervezi, itt készülnek a jelöltek a szentségek felvételére, az anyakönyvezést azonban kinek-kinek a lakóhelye szerint illetékes plébánián végzik. Nem ritka a bécsi magyarok körében a felnőttkeresztség sem, előfordult, hogy húsvétkor nyolc felnőtt lett az Úr kegyelméből az egyház tagja ebben a közösségben. Az ifjúsági és más lelkipásztori feladatok ellátásában sok önkéntes munkatárs segíti Simon Ferenc esperes, főlelkész urat.

Minden évben általában az augusztus 20-át követő szombatján kerül megrendezésre a bécsi magyarok hagyományos Szent István-ünnepe. Az ünnepi szentmisét általában egy magyar püspök mutatja be a Stephansdomban, délben. A szentmise után színes népzenés, néptáncos műsor kezdődik a dóm előtti téren.
A bécsi magyar egyházközség, azaz a Bécsi Főegyházmegye Magyar Közösségének papja látja el a Baden valamint Bécsújhely környékén élő magyarok pasztorációs feladatait. Mindkét helyen – nem minden vasárnap, de rendszeresen - van szentmise.


A szöveget az alábbi publikációk alapján készítette és kiegészítette: Szemerédi Tibor
Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2013/1-2
Miklósházy Attila SJ: Római katolikus emigráns lelkipásztorkodás Ausztriában
Prälat Johann Weißensteiner, Durch gemeinsame Sprache und Glauben verbunden : zur Geschichte der „europäischen“ katholischen Gemeinden in Wien. Gedruckt in: Beiträge zur Wiener Diözesangeschichte 34 (1993) S. 7-10, zur Ungarischen Gemeinde S. 9.
Die Daten zur ungarischen Gemeinde beruhen im Wesentlichen auf dem Manuskript „Geschichte der Ungarnseelsorge in Wien“ von Prälat Dr. Egon Gianone, 1940 bis 1987 Rektor des Pazmaneums in Wien.ndezésre a bécsi magyarok hagyományos Szent István-ünnepe. Az ünnepi szentmisét mindig egy magyar püspök mutatja be a Stephansdomban, déli egy órakor. A mise után a hagyományoknak megfelelően színes népzenés, néptáncos műsor kezdődik a dóm előtti téren.










Ungarische Gemeinde:
Kirchliche Beziehungen zwischen Ungarn und Wien reichen bis weit in das Mittelalter zurück. So wurde auch die 1469 gegründete Diözese Wien in den ersten Jahrzehnten ihres Bestehens von ungarischen Bischöfen mitverwaltet.
1623 gründete Kardinal Peter Pázmány, Erzbischof von Gran, ein nach ihm benanntes Priesterseminar in Wien als Bildungsstätte für den ungarischen Klerus; dieses besteht bis zur Gegenwart.
Mit dem aus Komorn stammenden P. Emerich Sinelli und dem in der Slowakei, die damals noch zu Ungarn gehörte, geborenen Sigismund von Kollonitz hatte die Diözese Wien zweimal gebürtige Ungarn als Bischöfe. Erzbischof Kollonitz war vorher Bischof von Waitzen in Ungarn gewesen. Dieselbe Diözese leitete der Wiener Erzbischof, Kardinal Christoph Migazzi von 1756 bis 1757 als Diözesanbischof, von 1762 bis 1786 als Administrator.
1722 stiftete Erzbischof Sigismund von Kollonitz einen ständigen Ungarnseelsorger für die Stadt Wien. Zunächst wurde diese Stiftung von einem Jesuitenpater, dann von Kapuzinern aus Preßburg, schließlich jeweils von einem Kapuziner vom Wiener Konvent auf dem Neuen Markt versehen. Als Gottesdienststätte diente die Malteserkirche auf der Kärntner Straße in Wien 1.
Nach dem Ende des Enten Weltkriegs und dem Zerfall der österreichisch-ungarischen Monarchie erlosch, zum Teil bedingt auch durch die Entwertung des Stiftungskapitals, diese Stiftung. Die Initiative zur Fortsetzung der Ungarnseelsorge in Wien ging vom Pazmaneum aus; sein Spiritualdirektor, Dr. Josef Tiefenthaler, hielt in der Folgezeit bis zum Frühjahr 1926 an Sonn- und Feiertagen in der Deutschordenskirche in der Singerstraße Messen für die Wiener Ungarn. Sein Nachfolger als Spiritual verlegte die Messen von der Deutschordenskirche in die Jubiläumskirche der Trinitarier auf dem Mexikoplatz, wohnten doch gerade um die Schiffsstationen an der Reichsbrücke größere Gruppen von. Ungarn, wozu noch die im Schiffsverkehr tätigen ungarischen Arbeiter und Touristen kamen.
Die Messen in der Deutschordens- und in der Jubiläumskirche waren aber bis dahin ohne feste Regelung, nur auf Initiative der Spirituale des Pazmaneums, gehalten worden. Erst um 1935 wurde im Einvernehmen mit dem ungarischen Episkopat der Posten eines Ungarnseelsorgers in Wien definitiv eingerichtet. Die Besoldung übernahm das ungarische Außenministerium. Wohnung und Kanzlei wurden im Gebäude des Collegium Hungaricum (Palais Trautson, Museumsstraße 7) zur Verfügung gestellt. In demselben Palais erteilte der Ungarnseelsorger auch ungarischen Religionsunterricht in der ungarischen Wochenendschule. Als Gottesdienststätte diente nun wieder die Malteserkirche. Der auch heute noch bestehende St. Stephans-Verein bemühte sich um die Lösung sozialer und caritativer Anliegen der Wiener Ungarn. Zusätzlich bestand ein ungarischer Schulverein.
Nach den tiefgreifenden politischen Änderungen in Ungarn nach dem Zweiten Weltkrieg fiel auch die bisherige staatliche Unterstützung für die Ungarnseelsorge in Wien weg. Der Ungarnseelsorger mußte sich private Räume für seine Tätigkeit suchen und versuchen, sich durch verschiedene Nebenbeschäftigungen ein Einkommen zu sichern. Da die Malteserkirche ebenso wie die gesamte Innere Stadt der Kontrolle der alliierten Besatzungsmächte, damit auch der Russen, unterstand, wurden die ungarischen Gottesdienste in dieser Zeit in die Stiftskirche verlegt.
Der große Ungarnaufstand im Oktober 1956, in dessen Folge mehr als 180.000 Ungarn nach Österreich flohen brachte auch für die Ungarnseelsorge in Wien große Aufgaben und Probleme. Zahllose Flüchtlinge suchten beim Ungarnseelsorger in Wien Rat und Hilfe. Für die pastorale Betreuung der Ungarnflüchtlinge in Österreich wurde noch 1956 Bischof Dr. Stephan Laszlo, Administrator der Apostolischen Administratur Burgenland, zum Apostolischen Visitator und Ordinarius für die Flüchtlingspriester aus Ungarn ernannt. Außerdem wurden spezielle Einrichtungen für die Ungarnseelsorge geschaffen (Referat für Pastorale Ungarnhilfe im Österreichischen Seelsorgeinstitut, Ungarisches Kirchensoziologisches Institut in Wien, Verlag Opus Mystici Corporis zur Herausgabe von Religionsbüchern und religiösen Kleinschriften). Für die Erzdiözese Wien wurde Dr. Johann Bapt. Demel, Priester der Erzdiözese Gran, Referent bei der Caritas der Erzdiözese Wien, zum Koordinator der Ungarnseelsorge und -hilfe bestellt.
1959 wurde P. Dr. Tibor Radnai OFMCap zum Ungarnseelsorger in Wien ernannt. Er übte diese Funktion durch mehr als 25 Jahre aus. Er wohnte im Kapuzinerkloster am Neuen Markt, während Msgr. Dr. Demel einen Teil seiner Domherrenwohnung auf dem Stephansplatz als Seelsorgekanzlei zur Verfügung stellte. Die Finanzierung der Ungarnseelsorge übernahm nunmehr die Erzdiözese Wien; so konnte die Ungarnseelsorge in Wien nach den Provisorien der Nachkriegszeit wieder auf eine solide Grundlage gestellt werden.
Die Gottesdienste finden seither wieder in der Deutschordenskirche in der Singerstraße statt. Weitere ungarische Messen finden im Pazmaneum statt; bis zu seinem Tod (6. Mai 1975) hielt diese oft Kardinal Josef Mindszenty, der seine letzten Lebensjahre im Exil in Wien verbrachte.
Weitere Ungarnmessen und pastorale Betreuung von Ungarn finden auch im Flüchtlingslager Traiskirchen statt. Dagegen mußten die Messen in der Jubiläumskirche der Trinitarier eingestellt werden.
Nach dem Tod von Msgr. Demel erhielt die ungarische Gemeinde schließlich einen neuen Standort für ihr Seelsorgeamt in Wien VII, Döblergasse 2/30b. 1986 wurde György Hegyi zum neuen Ungarnseelsorger in Wien bestellt.
1982 lebten in Österreich rund 43 000 ungarische Katholiken. Für diese bestanden Seelsorgeämter in Bregenz, Graz, Innsbruck, Klagenfurt, Kufstein, Linz, Salzburg, Spittal/Drau und Wien. Die Gemeinde in Wien umfaßt derzeit rund 8000 Katholiken, von denen rund 250 an den Sonntagsgottesdiensten teilnehmen. Der schon genannte St. Stephans-Verein besteht weiterhin; sein Geistlicher Leiter war bis 2012 der jeweilige Ungarnseelsorger.


Aus: Johann Weißensteiner, Durch gemeinsame Sprache und Glauben verbunden : zur Geschichte der „europäischen“ katholischen Gemeinden in Wien. Gedruckt in: Beiträge zur Wiener Diözesangeschichte 34 (1993) S. 7-10, zur Ungarischen Gemeinde S. 9.

Die Daten zur ungarischen Gemeinde beruhen im Wesentlichen auf dem Manuskript „Geschichte der Ungarnseelsorge in Wien“ von Prälat Dr. Egon Gianone, 1940 bis 1987 Rektor des Pazmaneums in Wien.